VÁLÁS MENETE BÍRÓSÁG ELOTT
A válás iránti pert a házastársnak a másik házastárs ellen személyesen kell megindítania. Az a nagykorú természetes személy is maga indíthatja meg a pert, akinek cselekvoképességét a bíróság a házasságkötésre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében korlátozta.
Ha a felek házassága teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott és így a válás kimondható, ha azt a bíróság bármelyikük kérelmére felbontja. Teljes és helyrehozhatatlan megromlásnak tekintheto különösen az a helyzet, mikor a felek között az életközösség megszunt, és annak helyreállítására, tekintettel a megszunéshez vezeto folyamatra, valamint az azóta eltelt idotartamra, már nincs kilátás.
Két együttes feltétel fennállása esetén azonban a bíróság nem vizsgálja a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlását:
- ha annak felbontását a felek végleges elhatározáson alapuló, befolyásmentes megegyezésük alapján kérik, valamint
- a házastársak a közös gyermek tekintetében a szüloi felügyelet gyakorlása, - közös szüloi felügyelet hiányában a szülo és a gyermek közötti kapcsolattartás, a gyermek tartása-, a közös lakás használata, valamint a házastársi tartás kérdésében is megegyeztek, s ezen perbeli egyezségüket a bíróság jóváhagyta.
A házasság felbontására irányuló perbeli kérelem esetén a bíróságnak meg kell vizsgálni a házasság megromlásának egész folyamatát. Ez lehetséges:
- az egyik házastárs egyoldalú kérelmére
- vagy akkor, ha a házastársak ugyan meg tudnak abban egyezni, hogy a házasságot fel akarják bontani, azonban a közös megegyezéses bontáshoz már nincsen meg a felek konszenzusa.
Az eljárás során arra is lehetoség van, hogy a kötelességszego fél saját hibájára hivatkozva adja be a válópert, ebben az esetben azonban, ha a vétlen fél megbocsát és még van remény a kötelék helyreállítására, a bíróságnak el kell utasítani a keresetet.
Ha a válás menetében a felek a fent leírt feltételekben megegyeznek, akkor a bíróság az ennek az eljárásnak megfelelo szabályok szerint folytatja le a bontópert a felek közös kérelmére.
Ugyanakkor, amennyiben a megegyezés alapján indult válás menete során a felek között késobb vita merül fel, a bíróság bármelyikük kférelmére, az általános szabályok szerint (vizsgálva a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlását) folytatja le a bontópert.
A válás menete során minden esetben a kiskorú gyermek érdekeinek megfeleloen kell eljárni. Különös szerepet kap ez a rendelkezés a szüloi felügyelet, a szülo és gyermek közötti kapcsolattartás, valamint a gyermektartás rendezése során.
A házastársaknak még a bontóper megindítása elott, illetve annak folyamán is lehetoségük van arra, hogy a kapcsolatuk, vagy a házasság felbontása során felmerülo vitás kérdések megegyezéssel történo rendezése érdekében közvetítoi eljárást vegyenek igénybe. Ez történhet saját elhatározásukból, vagy akár a bíróság javaslatára is. A közvetítoi eljáráseredményeként létrejött megállapodásukat perbeli egyezségbe foglalhatják. A közvetítoi eljárás szabályait külön törvény rendezi.
A házasság bírói úton történo felbontása esetén a felbontó ítélet jogerore emelkedésének napján szunik meg. A házasságot felbontó bírói ítélet mindenkivel szemben hatályos.
VÁLÁS MENETE
A házasságok felbontását általában egy krízisfolyamat elozi meg. Ekkor dönt úgy a férj vagy feleség, esetleg mindketten, hogy nem "kifizetodo" tovább folytatni a kapcsolatukat. Maga a jogi procedúra hónapokig is eltarthat. Az elso tárgyalást békélteto tárgyalásnak hívják, ahol még nem lehet elválasztani egymástól a feleket akkor sem, ha közös akaratukból adták be a válókeresetet. Ha nem sikerül sokáig közös nevezore jutni, akkor a bíróság a közös élet alapos vizsgálatával próbálja diagnosztizálni, mi okozhatja a konfliktusokat amik válóperhez vezettek. Ezt tényfeltárásos bontásnak nevezik.VÁLÁS MENETE EGYSZERUBB ESETEKBEN
Egyszerubb a helyzet, ha nincs a frigybol közös gyermek, ekkor akár az elso tárgyaláson is kimondhatják a válást. Szintén megkönnyíti a helyzetet, ha a pár már évek óta külön él. Ha a válófélben lévo pár ido közben meggondolja magát, a válási procedúra alatt bármikor visszaléphetnek a szándékuktól. A magyarországi tanulságok szerint a párok napjainkban 15-20 évnyi házasélet után indítványoznak válást. Peren kívül kedvezo megoldást nyújthatnak a mediációs eljárások is. A vagyonmegosztásról, gyermekelhelyezésrol, tartásdíjról is egyszerubb megállapodni egy mediátor szakember segítségével. Ez a megoldás többnyire olcsóbbnak bizonyul, mint egy bírósági válás és nagyjából egyensúlyba kerül mindkét fél kompromisszumok tekintetében és kiegyensúlyozott egyezség születhet. Bizalmasabb, meg lehet elozni vele a tényfeltárásos bontást, amikor a bíróság a párok életébe tekint bele, ezen kívül gyorsabb is.
VÁLÁS MENETE KÖZJEGYZO ELOTT
Lehetoség van arra is, hogy a felek házasságukat, a bírói út mellozésével, közjegyzo által szüntessék meg, ebben az esetben a válás menete lényegesen egyszerubb. A közjegyzo által történo megszüntetéshez azonban az alábbi három együttes feltételt írja elo a törvény:
- a felek a házasság felbontását befolyásmentesen, közösen kérik
- a házastársaknak nincs közös kiskorú, illetoleg nincs tartásra jogosult gyermekük, valamint
- a házastársak az oket egymással szemben terhelo, jogszabályon alapuló tartás, a közös lakás használata, valamint - az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése kivételével - a házastársi közös vagyon megosztása kérdésében közjegyzoi okiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglaltan megegyeztek.
Nincs lehetoség a közjegyzo elotti válásra, amennyiben a házastársak valamelyikének vagyoni jognyilatkozatok megtételében cselekvoképessége korlátozott, továbbá abban az esetben sem, ha a házasság érvénytelenné nyilvánításának vagy nemlétezése megállapításának lenne helye.